A kosárban található termékek: 0 db Részösszeg: 0.00 Ft

Az illemhely története

2011.02.04.

A fürdőszoba mint egység csak 150 éve létezik. Szinte hihetetlennek tűnik a 21. században élő embere számára, hogy ez nem volt mindig ilyen egyszerű. Napjainkban már mindennapos dolognak számít, hogy vízöblítéses wc legyen otthonunkban. A következő sorokban a WC „használat” történetét mutatjuk be. A középkor emberének merőben más elképzelései voltak , akkoriban számos várost szeméthalmok és szennyvíz borított. Az emberek furcsa módját választották annak, hogy megszabaduljanak az éjjeli edényeik tartalmától; egész egyszerűen, ha megtelt kidobták az ablakon. A törvény csak annyiban szabályozta ezt a cselekedetet, hogy megkövetelte, hogy előtte kiáltással értesítsék a járókelőket a fentről érkező emberi ürülékről, hogy még időben félreállhassanak. Néhány szerzetesrendben előírás volt, hogy az Isten szolgálatában álló emberek, csak együtt végezhetik el kis és nagy „dolgaikat”. Ezen szokások természetesen kultúránként változtak. Kínában például a nagyvárosokban az emberek az utcára vizeltek, míg vidéken, mély gödröket ástak, hogy ott könnyíthessenek magukon. A shogunok (Japán) kivételes helyzetben voltak. Országjárás közepette, bármelyik házba betérhettek, hogy ott a szoba közepén végezhessék el „dolgukat”. Ez a cselekedet a ház népe számára nagy megtiszteltetés volt.

A lovagok korában kicsit változott a helyzet ugyanis ekkor már egy külön erre a célra fenntartott un. „gardróbba” vonultak el az emberek. A gardrób egy falmélyedés volt, melyet a várfalon kívülre építettek, úgy nézett ki mint egy erkély. Ez tekinthető a WC ősének. Mondák szerint Luther Márton is sokat tartózkodott ezen a helyen, állítólag itt születtek a legnagyobb ötletei.

A francia király XIV. Lajos idejében már bársonnyal díszített toalettek terjedtek el az arisztokrácia körében.

Az árnyékszék történetében a 18. század fordulópontnak számít. Ebben a században nagy járványok pusztítottak Európában. Ennek következtében az emberek lassacskán kezdtek ráébredni a higiénia fontosságára. Ez ugyan nem zárja ki azt a tényt, hogy még a 19. században is voltak olyanok, akik a szabadban könnyítettek magukon.

A 19. században találták fel a vízöblítéses WC-t, ennek következtében egyre több kanális és szennyvízcsatorna épült. Az évek alatt, ahogy a fenti áttekintésben is olvasható jelentős módon átalakultak a toalett használatának szokásai így mára a mindennapjaink részévé vált.